Amit biztosítunk


1. Fizikai ellátás

Elhelyezés 3, később 2 ágyas szobában – jogszabálynak megfelelő nagyságú élettérben.
Minden ágyhoz tartozik egy éjjeliszekrény és egy átlagos méretű ruhásszekrény.
Tiszta, rendezett, igényes környezet, ennek meglétéről természetesen a lakó felel.
Étkezés naponta négyszer – reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora – változatos étlap tisztálkodási, mosás lehetősége.
Mindenki használhatja a saját ruházatát, textíliáját, saját tisztálkodó- és mosószereit.
Ágyneműt, törölközőt, ágytakarót szükség esetén biztosítunk.
Amennyiben lakóink közül valakinek hiánya van ruházatban, tisztálkodó- és mosószerekben, és nincs jövedelme, illetve nincsenek támogatói, ezek pótlásában segítünk a jogszabályban előírt módon és mennyiségben.
Orvosi ellátás, orvos által előírt gyógyszerek biztosítása


2. Szociális támogatás

Segítség az ügyintézésben
Azzal a kitétellel segítünk, hogy a kliens helyett nem teszünk meg semmit, a klienssel együtt igen.
A cél, hogy lakóink képessé váljanak saját segítőjükké válni, képviselni magukat, kiállni magukért, ügyintézésükben önállóan hatékonyan eljárni.
Szívesen támogatjuk, képviseljük, ha beleadja a saját részét, azt, amit már képes megtenni.
Örömmel gyakorlunk vele, hogy önállóvá váljon.
Kapcsolatrendszer helyreállásának segítése
Dolgozunk a lakót körülvevő kapcsolatrendszerrel, azokkal az emberekkel, akik hajlandóak őt támogatni a józanságban.
Készséggel állunk rendelkezésre családi, hozzátartozói konzultációkkal, előre egyeztetett időpontokban.


3. Lelkigondozás

Pszichológus – egyéni vezetés
Segítő beszélgetés – támogatás az elakadások, traumák feldolgozásához
Mentori segítség – egyéni kísérés, egyéni rehabilitációs terv készítése, értékelése szoros együttműködésben a lakóval
Terápiás közösség – a felépülni vágyó szenvedélybetegek csoportjánál hatékonyabb terápiás forma nem ismert a szenvedélybetegek kezelésében, ez a fő eszközünk a változás generálásában.
Szakembergárda elérhetősége


4. Spiritualitás

Reggeli ihletadó üzenetek, déli áhítatok, bibliaórák, istentiszteletek.
Kérésre szívesen imádkozunk lakóinkkal.